A ma élményei a jövő emlékei

Élményvadász

Élményvadász

Gyászmenet a Bulinegyedért? Mi van itt emberek!

2020. július 06. - Élményvadász

bar_bulinegyed_erzsebetvaros_csendrendelet_elmenyvadasz.jpg

Szeptembert váró Belső-Erzsébetvárosi lakók, gyászmenetelő vendéglátósok. A csendrendelet ellen demonstrálnának az elégedetlen vendéglátósok, illetve azok közül is leginkább a külföldi buliturizmusra utóbbi években rátelepülő szolgáltatók.

A helyi lakosok és az évek alatt jócskán felszaporodó – főleg bár és kocsma jellegű - szolgáltatóegységek között fennálló feszültség, az időnként fellángoló online és offline viták, illetve a mindebből semmit sem érzékelő vidám bulituristák pezsgetik fel nem a jó értelemben Budapest 7. kerületének mindennapjait.

Az előzményekkel, problémákkal nagyjából az is tisztában lehet, aki nem jár ezen a környéken, főleg az utóbbi időben gyakrabban megjelenő cikkekből, illetve a 2017-ben megalakult Élhető Erzsébetváros Facebook csoport (szerk: most már egyesület) által megosztott posztokból, képekből, és videókból.

instant_lajta_viktor_elheto_erzsebetvaros.jpgKép forrása: Élhető Erzsébetváros facebook oldal


A már túl régóta tartó ihaj-csuhajnak és az „ittenmindentlehet” mentalitásnak, továbbá a szeméthegyeknek, szabálysértéseknek, és az állandó zajterhelésnek vetne véget az a szeptembertől életbe lépő rendelet, amit a Belső-Erzsébetvárosi Munkacsoport a kerületi polgármesterrel együttműködve június végén megszavazott.

Röviden: éjfél és reggel 6 óra között a legtöbb hely nem tarthat majd nyitva. Éjfél után is csak azok a helyek maradhatnának nyitva, akik a 13 pontos feltételrendszert teljesítik. A 60 napos türelmi idő után bevezetésre kerülő csendrendelet csak azt teszi, amit már eddig is kellett volna. Szabályozza a helyi vendéglátóipari egységek működését és remélhetőleg be is tartatja (!) azokat.

Erre reagálva a vendéglátók képviselői demonstrációt szerveznek A budapesti éjszaka temetése és feltámasztása (igen kreatív) néven. Fő szervezője az önjelölt éjszakai polgármester, aki kövér könnycseppeket hullajt a romba dőlő éjszakai életért, kedvenc bulinegyedéért, és aktívan szervezi a tüntetést. Az alkalomra létrehozott facebook eseményben a vendéglátósok, szakácsok, zenészek és klubtulajdonosok mellett, meglepő módon színészeket,  ápolókat, éjszakai buszvezetőket és wc-s néniket is meginvitálva.

rip_bulinegyed2020.jpg

Nehéz szívvel közöljük, hogy Budapest éjszakai élete a COVID-19 alatt halálos sebet kapott, majd a fejetlen kerületi rendeletek és a közterületi állapotoktól kapott utolsó döféstől életét is vesztette. Rövid, de nagyon boldog élete volt, minden nap csodálatos pillanatok sokaságát élte át vele együtt nagyon sok ember.” 

A leghangosabban ágálók nem értik, illetve úgy tűnik, szándékosan nem akarják megérteni, - és most ne menjünk bele milyen érdekek, érdekeltségek miatt - hogy itt nem a budapesti éjszakai élet, a zene, a tánc, az alkohol árusítás a probléma. Nem az igényes, korrekt helyekkel van a gond, akik amúgy csendben egyetértenek a rendelettel, hanem a többivel, az itatókkal, a több száz fős bulihelyekkel, partyhostelekkel és azok vonzataival.

erzsebetvaros_szemet_foto_krisztina_boha.jpgKép forrása: Élhető Erzsébetváros facebook oldal


Azért lehet látni, hogy – bármennyire szeretnék egyesek így feltüntetni – nem csak a lakókat zavarja, amivé az utóbbi 3-5 évben vált Belső-Erzsébetváros. 

Vendéglátósként én az gondolom nincs ezzel a rendelettel semmi baj! Várható és tudható volt hogy ez lesz! Éveken keresztül senki semmit nem tett! A vendéglátósok java kényelmesen ráült a problémára! Ez lett a következménye! Régen mint vendég sokat jártam ide de az utóbbi 4 évben egyszerűen gáz lett amivel vendégként találkoztam.” 

A Gyászmenetről cikkező közkedvelt híroldal facebook posztja alatt ismét fellángoltak az indulatok, pro és kontra.

bulinegyed_gyaszmenet_index_facebook_poszt_elmenyvadasz.jpg


Néhány hozzászólásból csemegézve.

 „Persze, vesszen minden, ami egy kicsit is jó. Minden valamire való városban van bulinegyed, ahol nincs azokat meg lehet nézni milyen lelketlenek. Aki otthon pihenni akar, az költözzön kintebb.”

„Ez a bulinegyed business az üzletben résztvevőknek extraprofitot hoz a "különleges" körülmények miatt. Miért nem jó az ha közkívánatra elhúz valami nem frekventált helyre a bulinegyed az extra profitjával és maradnak az egyébkent közkedvelt éttermek a kulturált szórakozásnak?”

„Akit zavar a zaj, az szépen a belvárosi lakása árából vesz egy szép csendes házat valahol Gödöllőn, Fóton, Telkin, mit tudom én, az agglomerációban. Ott csönd van...”

 „Amióta a Hajógyári-szigeti Vizoviczki-birodalmat felszámolták, azóta csináltak kakinegyedet a fél belvárosból. Sem az 5. sem a 7. kerület nem arra való, hogy hullarészeg turisták okádékát kelljen kerülgetni hajnalonként, minden utcasarkon.” 

"Felelősséget kellene vállalniuk a szórakozóhelyeknek, mert ez a feltétele a nyitvatartásuknak. Nem muszáj erre törekedni vagy elfogadni, csak ha maradni szeretnének."

ÉLŐ gyászmenet ...nem tudom sajnálni őket ez nem a kulturált szórakozásról szól, mikor több száz lakót nem hagynak pihenni .” 

„Amíg nem lehet külön dohányzótermet kialakítani beltéren, addig az emberek kint fogják tölteni az idejük nagy részét a kocsma előtt, szintén mások ablaka alatt hangoskodva. Ezek ésszerűbb intézkedések lennének.”

 "Maguk nem voltak fiatalok maguk nem buliztak mért fáj az ha a fiatalok is élik az életüket? Ennyire irigyek?? Meg, ha bezárják ezeket a helyeket arra nem gondolnak, hogy hány ember marad munka nélkül!" 

„A kritérium egyértelmű! Ha éjfél után nyitva akarsz lenni, annak feltételei vannak. Ennyi. A feltételek pedig nem annyira elmebetegül durvák!”

 erzsebetvaros_bulinegyed_foto_lajta_viktor.jpgKép forrása: Élhető Erzsébetváros facebook oldal


Mivel mindkét (vagy több) tábor a saját szempontjait nézni, mert mi mást nézne, konszenzus és békés egymás mellett élés csak akkor születhetne, ha az álláspontok közelítenének egymáshoz. Illetve a vendéglátósok egy kis belátást gyakorolnának. A belső területekre esténként pedig több rendvédelmi - és ténylegesen hatékony – szervet irányítanának. Belső-Erzsébetváros elsősorban még mindig lakóövezet és az erre irányuló különféle ráhatások ellenére reméljük még sokáig az is marad. Még jobb lenne, ha emellett a 7. kerületi vendéglátó egységek összetétele szelektálódna, és pozitív irányba változna.

Ezek után mindenki döntse el maga, mit gondol erről az egészről és rövidebb - hosszabb távon neki mi éri meg; reménykedve, félve, dühösen, vidáman, avagy szkeptikusan néz-e a 2020. szeptembertől érvénybe lépő rendelet, és az azt követő változások elé.

 

- Élményvadász - 

 Update: Bicska nevű "kedves olvasó" kérdésére válaszolva. Nem, nem direkt hagytam ki az említett szabályozást, mármint, hogy este 10 után nem lehet alkoholt árusítani. Szomorú, hogy már ebben is szándékosságot feltételeznek egyesek. Biztos sok boltosnak sarkalatos pont, megértem. De nem szándékosan maradt ki a szövegből (amúgy ez is igen érdekes lesz, hogy a nemzeti dohányboltokra fog-e vonatkozni...) 
Ahogy a kommentelő a végén megjegyzi, szerencsére az indexen találhatók objektívebb publikációk is, ahonnan tájékozódhat. Csak tessék, és én kérek elnézést...

 

Kedves Élményvadász! Gondolom szánt szándékkal hagytad ki a rendelet egyik fontos pontját (10 után nem lehet alkoholt kiadni, így kinyitni sincs értelme), hiszen így már nem lenne annyira népszerű ez a kis bejegyzés.
Szerencsére az indexen nem csak te publikáltál a témában, így objektívebb képet is kaphattunk a szituról mi, Kedves Olvasók.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenyvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr6515985000

csakeztengedte 2020.07.07. 22:23:16

Mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet a bulinegyedért...

moonlight777 2020.07.08. 07:55:24

Budapestnek a kultúra és a kulturált viselkedés fővárosának kellene lennie, nem a bulikáknak, meg a kocsmáknak...

élhetetlen 2020.07.08. 07:55:45

Hát igen. Az „az itatókkal, a több száz fős bulihelyekkel, partyhostelekkel és azok vonzataival” van baj, őket kéne kitelepíteni, nem a 20-60 éve ott élőket. Valahol a prérin, lakómentes övezetben hozzanak létre egy bulinegyedet, a mostani bérleti vagy tulajdonjogok eladásából építkezzenek, és nem tudom hány ilyen vállalkozó van, de dobjanak össze pár kisbuszra valót, ami a belváros adott részéről 15 percenként indul, és kiviszi őket. Ott azt csinálnak, amit akarnak, visszafelé meg már a buszban kihányják magukat. Akinek ilyen bulira van szüksége, az is jól járna, aki meg élne csak a belvárosban, az is. Sajnálom, akiket már elüldöztek, majdnem áldozatul estem én is a Rio Cafe és a Zöld Pardon működésének, de szerencsére előbb mentek el, mint én. Megütött volna a guta, ha elköltözöm, és fél évvel utánam mennek el, mert esélyem sem lett volna visszaszerezni a lakásomat.

safa 2020.07.08. 07:55:57

Sem a rendőrség,sem az előző fideszes önkormányzat,sem a vendéglátósok évekig nem tettek semmit. Most ,hogy gyakorlatilag bedarálja a kormány a rövidtávú szálláshely kiadást.meg fog oldódni magától is ez a kérdés,mert a NER-szállodákban kevesebb turista lesz..A magyaroknak pedig nem lesz pénzük minden este bulikázni.

Ekrü 2020.07.08. 07:57:15

Most veszíti el a rá szavazó fiatalokat az ellenzék...no meg a jelentős bevételforrást a VI. és a VII. kerület, ha a vendéglátósok odébbállnak.

apro_marosan_petergabor 2020.07.08. 08:46:20

Pár ember betegre kereste magát a bulinegyedben,
most egy kicsit kevesebbet fog keresni.
Kétségtelen, meg van a hangulata a romkocsmáknak, de ezzel együtt sem a kerületen, sem azon a részen nem lászik meg a sok pénz. Niedermüller elég sok visszatetsző megmozdulása közül talán ez az első, amelyben kimutatható valemellyest a racionalitás. AZ, hogy a vendéglátósok szerveznek tüntetést, mutatja, kinek az érdekek volt a bulinegyed tobzódása. Kompromisszumos megoldás kell ilyen esetekben, hiszen ezeken a részeken sokan élnek - lakóként, akik több nyugalomra vágynak.
Mindene esetre a kerület lepusztult, koszos, elhanyagolt - a rákóczi-Kussuth lajos utcai üzletek aggasztóan néznek ki. Aminek az ok viszont elsősorban Demszky volt, aki hagyta, hogy túburjánozzon a plaza építés Budapesten, ezzel tönkretéve a kiskereskedelmet.
A VII-kerület ezen része is (a többi is) eléggé le van épülve Bécs hasonló részeri nem így néznek ki. A romkocsmák megjelenését a gondozatlan, lepusztult házak indikálták, ezen kellene mielőbb változtatni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.07.08. 10:35:13

Én azt gondolom, hogy a lakók saját magukat rúgják tökön nekifutásból.
A belváros azért pezseg, mert odajárnak az emberek és turisták, költik a pénzt és épülnek a csilivili vackok.
Oké, legyen lakóövezet, kiutáljuk a turistákat és bulizókat. Akkor csend lesz, de pénz nem. Az önkormányzat elesik az iparűzési adótól, ami az egyik legnagyobb bevétele, ezért szép lassan elkezd rohadni az infrastruktúra. Aki kíváncsi egy ilyen városrész jövőjére, az sétáljon egyet mondjuk a Nagyfuvaros utcában éjszaka. Nincs élet. Tele van bolttal, amik be vannak deszkázva sok-sok éve. Hiába belváros, de értéktelenek ezek az ingatlanok, mert a kutya nem jár arra.

Egyébként a beltéri dohányzás lehetővé tétele nagyon sokat javítana a helyzeten. Egy dohányzóhelyiség és egy erős elszívó...

@élhetetlen:
"Valahol a prérin, lakómentes övezetben hozzanak létre egy bulinegyedet"
Ez jó lenne, de ez nem tud megtörténni. A szolgáltatóipar csak ott tud létezni, ahol az emberek élnek. A nagy kínai szellemvárosok pont azért buktak el és maradtak üresen, mert az emberek odaköltöznek, ahol élet van és ott van élet, ahol az emberek élnek. Hiába a busz, ha előbb utaznod kell a buszhoz.

"a mostani bérleti vagy tulajdonjogok eladásából építkezzenek"
Azok a jogok értéktelenné válnak. Senki se akar megvenni egy üzlethelyiséget, amiből nem lehet profitot csinálni.

Dan da Man 2020.07.08. 10:35:41

Gyönyörű! "... az költözzön el"... Mindent elmond a bulizók lelkivilágáról és érett gondolkodásáról.

Jogos az is, hogy kijjebb kellene költöztetni a negyedet. A bulizók nem Erzsébetváros szépségei miatt járnak oda.
Jogos az is, hogy ki kéne alakítani belső dohányzókat (de ez esélytelen, mert azok meg a ház belső részét tennék élhetetlenné).

De a leginkább jogos az lenne, hogy a bulinegyedből hasznot húzók saját maguk állítják fel a szabályokat és maguk is tartatják be. És aki ebben nem vesz részt (akár hely, akár bulizó), azt távolítják el. Ők maguk. És akkor kívülről nem kéne beleszólni. (Akkor is lennének hisztigépek, de azok mindig vannak.)
Így viszont, hogy nem tettek semmit, most ne sírjanak, hogy mások rendezik a helyzetet. Van ismerősöm a környéken. Nem szeret ott élni, de közel van a munkájához, nem akar kiköltözni, hogy minden nap bumlizhasson be meg ki.

Szóval így járnak azok, akik nem megoldani próbálják a problémát, hanem kummanatanak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.07.08. 10:36:45

Jól értem az fáj annak akinek fáj, hogy kéretik kultúráltan viselkedni?

Dan da Man 2020.07.08. 10:38:15

@Ekrü: Mhm. A kerület nyuggereit meg megnyerte magának.

A vendéglátósok meg nem fognak odébbállni, mert nem tudnak hova menni. Vagy vállalják, hogy rendet tartanak, vagy mi is az alternatíva? Kinyitnak Csepelen egy boltot?

Ha neked azt ajánlanák, hogy kapsz 1millió forintot, de dugd be a szarba a fejed egy órára (levegőt venni feljöhetsz), te vállalnád?
Akkor talán érted már, hogy van, akinek többet ér a csend, mint a bevétel. A környék ugyanis nem fog kiürülni. Csak az éjszakai tivornya szűnik meg.

(Más kérdés, hogy hol indul újra, mert ez meg, attól tartok, olyan lesz, mint a parkolás, hogy egyre kijjebb tologatják, de nem ez volt az alapkérdés...)

BICSKA 2020.07.08. 12:56:44

Kedves Élményvadász! Gondolom szánt szándékkal hagytad ki a rendelet egyik fontos pontját (10 után nem lehet alkoholt kiadni, így kinyitni sincs értelme), hiszen így már nem lenne annyira népszerű ez a kis bejegyzés.

Szerencsére az indexen nem csak te publikáltál a témában, így objektívebb képet is kaphattunk a szituról mi, Kedves Olvasók.

0dzsud0 2020.07.08. 12:57:01

@apro_marosan_petergabor: "Mindene esetre a kerület lepusztult, koszos, elhanyagolt - a rákóczi-Kussuth lajos utcai üzletek aggasztóan néznek ki. Aminek az ok viszont elsősorban Demszky volt, aki hagyta, hogy túburjánozzon a plaza építés Budapesten, ezzel tönkretéve a kiskereskedelmet."

Ezen az útvonalon az autók tippre 85%-a szimpla Zugló-Buda áthaladó forgalom. Ha ebből valamennyit sikerülne elterelni, és mondjuk ismét lenne villamosközlekedés ezeken az utakon, szerintem a probléma nagyjából meg is oldódna. Egyébként egyetértek, valóban egy mocsok ez a kettő (Üllői út ugyanez, leragadva a '70-es évek autóközpontú Budapestjén), pedig a Kossuth Lajos utcának Pest egyik legfrekventáltabb helyének kellene lennie. Gyalogos szempontból viszont pláne egy nulla, az üzletsor meg annyi, hogy van egy Aldi, szemben vele a Puskin mozi (ez nem üzlet, de legalább egy minőségi hely ezen az úton), köztük van egy zebra, hogy ne csak az Astorián meg a Ferenciek terén lehessen átkelni, amúgy kb. semmi. Pedig szívem csücske lehetne, mint ahogy innen mindkét irányba indulva nagyon kedvelem az V. kerületet is.

Francois77 2020.07.08. 12:57:19

sokkal logikusabb a fiataloknak a belváros közepén bulizni, ahonnan könnyű hazamenni a végén, mint a város szélén.

aki akart, már elköltözött a belvárosból, az ingatlanárak az egekben, tehát jó pénzt is kaptak a lakásukért. akik most hisztiznek, azok is élvezték eddig az ingatlan árak emelkedését.

inkább azon gondolkodna az önkormányzat, hogy éjjelente vezényelnek ki köztereseket, hogy tartsanak rendet, ennyi.

Treff Bubi 2020.07.08. 12:57:34

Nekem nem egészen tiszta, hogy miért lenne akkora tragédia a kerületre nézve, ha megszűnne az állítólagos extra bevétel, meg a pezsgő turistahangulat. Budapest 22 másik kerületében nincs bulinegyed, akkor ezek mind lepukkant szegénynegyedek, depressziós lakókkal, akik csak a halált várják?:D

Ekrü 2020.07.08. 12:59:13

@Dan da Man:
"A kerület nyuggereit meg megnyerte magának."-Budapesten nagyon sok egyetemista van akire bizony egy következő önkormányzati választáson így az ellenzék nem igen számíthat.Ráadásul ha ezek a nyugdíjasok (és nem nyuggerek) rájönnek,hogy a kerület pusztul a pénzhiány miatt akkor nem biztos ,hogy oda húzzák az x-et.A VI. és VII. kerületben nincs semmi ami vonzó lehet egy turistának a bulinegyeden kívül ráadásul a bulinegyed csak kis része a kerületnek.
"A vendéglátósok meg nem fognak odébbállni, "-Erre azért ne vegyél mérget...:)))A vendéglátós oda megy ahol megéri neki,ha úgy látja itt nem akkor tovább fog állni.Ha elég mérgesek akkor kicseszésből az ott lévő ingatlanjaikat a kisebbségnek adják el...
"A környék ugyanis nem fog kiürülni. "-Persze ,hogy nem.Pont olyan lesz mint a bulinegyed előtt.Pusztulat.
No,de nem vitázni szeretnék,mert ezt az élet úgyis eldönti.Én csak jól szórakozok...

A környék ugyanis nem fog kiürülni.

blasiusii 2020.07.08. 12:59:45

Én spec. nem morzsolok könnyeket a bulinegyed kocsmáiért (maffia, igénytelenség), DE:
- sok embernek jelentett megélhetést, a Fővárosnak, az országnak is jelentős bevételt (lehet, nem a Dom Perignon fogy errefelé, de sok sör = sok pénz :D )
- vitathatatlan, hogy a legtöbb bulizós csapat azért megnézte a többi látnivalót is, elment éttermekbe, stb.
- DK-tól politikai öngyilkosság (hány életük van még??) a fiatalok között

UGYANAKKOR
Kb. nincs olyan szárazföldi város Európában - még a mediterráneumban sem, pedig ott nem korán fekszenek -, ahol hajnalig lehet bulizni, mint az elmebajos, általában éjfélkor, sok esetben este 10-kor csendrendelet van. Ezt is meg kellene értenie a kocsmamaffiának, természetesen ebben meg ők nem lesznek soha partnerek, és játsszák a hattyú halálát...

Fikalnyik Eugén 2020.07.08. 14:29:45

@Lord_Valdez:
"A belváros azért pezseg, mert odajárnak az emberek és turisták, költik a pénzt és épülnek a csilivili vackok.
Oké, legyen lakóövezet, kiutáljuk a turistákat és bulizókat. Akkor csend lesz, de pénz nem. Az önkormányzat elesik az iparűzési adótól, ami az egyik legnagyobb bevétele, ezért szép lassan elkezd rohadni az infrastruktúra."

Az egyszeri angol proli felül a haverjaival a Jersey szigeteken bejegyzett Wizz gépére, megérkezik a német üzemeltető által fenntartott Ferihegyre, beül a mezitlábas taxishoz, és álló órával bekocsikázik az AirBnb-s lakásba, ami mondjuk önkormányzati lenne havi 20e ért, de a csókos bérlő továbbadja napi 20e-ért illegálisan. Lemegy este a Gozsduba, ahol az izraeli tulaj ciprusi offshore cége által üzemeltetett piáldában jó bebaszik a holland sörtől, majd egy kapualjban megk*r egy cigányk*rvát, amit a röhögő haverjai kommentálnak egy Facebook liveban, mert a futtatónak 100 €-t adott a hülye, de még így is olcsóbb volt, mint ha egy román lotyót kapott volna el a Sohoban, különben is mi a f*szt kezdjen az Euróval? Lesétálnak ordibálva a Dunapartra, közben három üvegportált okádott össze, és viccből belehúgyozik a folyóba, de közben kap a lánchídi oroszlán is a fejére, sebaj így is húgyszagú már minden. Felszállnak a 2-es villamosra jegy nélkül és kib*sznak pár üveget az ablakon, majd ajtócsapkodások közepette visszatérve az AirBnb-s lakásukba még énekelnek pár helyi nótát és 1 nap alvás után az esti Wizzel viszzautaznak a kis külvárosi putrijukba.
Az iparűzésit pedig Orbán kvázi elvette, így azzal ne nagyon számolj, főleg ha a külföldi üzemeltető egyáltalán bevalláskor még létezik.
No ezekből rakd össze a GDP-t.

Emmett Brown 2020.07.08. 14:29:57

az a baj, hogy hiába szeretnék, hogy a minőségi helyek maradjanak meg, ez a szabályozás velük is oltári kibaszás, a másik meg, hogy teljesen agyament dolog a bulinegyedet egy egységes masszaként kezelni, amikor a skála a tényleg lepukkant vedeldéktől egészen a Michelin aspiráns helyekig terjed.

illetve a forgalom visszaesésével egyidejűleg újra megjelentek a csövesek, akiket nem baszogatnak.

Mi a tökért nem intézkedik a rendőrség, ha balhé van?

CyberPunK 2020.07.08. 14:30:13

@Ekrü: "Ráadásul ha ezek a nyugdíjasok (és nem nyuggerek) rájönnek,hogy a kerület pusztul a pénzhiány miatt akkor nem biztos ,hogy oda húzzák az x-et."

Aham, mert eddig annyira fejlődött volna az a terület. :D

Egyetemista nem megy el szavazni (legalábbis olyan arányban nem, ami számítana bármit), a kerületben élő fiatalok meg akkor kezdenek majd el jobban szavazni járni, amikor a gyereknevelés központi kérdés lesz, és máris más lesz a preferencia. Viszont a kérdést a nyugdíjas réteg fogja eldönteni, pont ezért van krumpli és nem vodkaosztás választás előtt.

BICSKA 2020.07.08. 14:31:22

@Élményvadász: Azt gondolom, hogy a szabályzásnak inkább ez a sarkalatos pontja és nem az engedélyhez kötött 24h-06h nyitva tartás, göngyöleg elszállítás, takarítás stb. Ugyanakkor másik oldalról abban is biztos vagyok, hogy az Örkény Színház esti előadása után is szívesen ülnek be néhányan egy pohár borra, valahol a Madách téren, és ez nem ördögtől való, talán még maga Niedermüller Péter is..

Élményvadász · elmenyvadasz.info 2020.07.08. 14:35:10

@BICSKA: Persze, itt nem is ez a probléma gyökere, gondoltam ez azért egyértelmű... nem a pohár bor, sör, koktél, bármi. Nem a koncertek, táncos helyek, nem a pezsgés, sokszínűség, netán vidám hangulat. De nem magyarázom.

Emmett Brown 2020.07.08. 14:35:58

@BICSKA: meg kellene tanulni olvasni. A 10 után no pia ugyanis a boltokra vonatkozik, nem a vendéglátóhelyekre.

Punxsutawney Mormota 2020.07.08. 15:40:12

Mindenképpen pozitívum, hogy innentől kezdve lehet kapni sütőport és koriandert a Belvárosban.
A többi meg a magyarosch öntökönszúrás minősített esete. A vendégáltóhelyek alig fizettek adót (ezt a volt és jelenlegi önkormányzat is alátámasztotta), illetve a jól bejelentett NAV-razziak környékén láss csodát! megugrott a bevételük. Aztán szépen elapadt... A szemét valahogy senkihez nem tartozott, az önkormánzatnak kellett eltakarítania minden reggel a nyomokat. Mindig vannak elégedetlenkedők, de ha az ott élők is profitáltak volna valamit abból, hogy hányós angolok / írek / németek stb csörtetnek a belvárosban tízezrével, akkor talán megértőbbek lettek volna.
Egyébként Niedermüllerék csendrendelete nélkül is megszűnik az egész, mert a kormány alávágott az Airbnb-nek. Persze, a rendelet után hirtelen majd minden vendéglátós egyezkedett volna.
Mindenki Operába járó, kultúrált, naponta legalább 150-200 dollárt / eurót költő vendégeket szeretett volna látni. Az, hogy ez nem így alakult köszönhető egyrészt a fapadosoknak másrészt a elégtelen országimázsnak.
Vannak olyan helyek a világban, ahova csak úgy mehetsz turistaként, ha naponta 200 dollárt költesz, ezt előre kifizeted az állami beutaztási ügynökségnek, akik ezért prograomokat, szállást és transzportot biztosítanak. Tkp csak a zsebpénzre van szükséged az ott tartózkodás alatt. Természetesen az EU--n belül kivitelezhettlen, viszont még a hányós-turizmus is tízezreknek biztosított munkát. Szóval, akárhogy nézzük szívás minden oldalról.

Erzsébetvárosban újra max 400 ezer forint körüli ingatlanárak lesznek 2 éven belül. Király! ;-)

Emmett Brown 2020.07.08. 18:38:29

@BICSKA: még egyszer, nem érted, hogy miről van szó. A 22 és 6 óra közötti szeszesitalforgalmazási tilalom csak a vendéglátótevékenységet NEM folytató üzletekre vonatkozik (ez a gyakorlatban a boltokat jelenti, ha jól tudom, akkor a dohányboltokban történő piaárusítást nem lehet önkormányzati hatáskörben megtiltani).

Ennek egyébként speciel pont van értelme, mert ez a közterületen való piálást tudja mérsékelni (nyilván sokkal jobb lenne, ha a dohányboltokra is vonatkozna).

2020.07.08. 18:39:09

Ha valaki olyan privilégiumokat kap, amiből nagyot szakít és "nem az ő dolga" a következmények (el)viselése, attól csak úgy lehet elvárni a konstruktív hozzáállást, ha ahhoz olyan emberi kvalitások is társulnak. Én csendes helyen lakom és tényleg zavaró, amikor kintről éjszaka behallatszik az emberi hangoskodás. Ezt csak az nem látja be, aki szarik a világra. Az ilyen emberek inkább választják a hisztit, minthogy értelmezzék a rendeletet. Ettől függetlenül valóban vonzerőt jelent a városnak a Bulinegyed és a probléma inkább ott van, hogy a szabad Nyugatról ideérkező vendégek itt egy másfajta szabadsággal találkoznak, amit nem nagyon értékelnek. Vagy nem képesek rá és inkább kieresztik a gőzt, amit otthon nem tudnak. A sokféle érdekek találkozásánál soha nem születik olyan megoldás, ami mindenkinek jó, de ezt hívják kompromisszumnak.

Void Bunkoid 2020.07.08. 18:40:22

Már mondtam, a legrosszabb külföldi alkoholturistáknak (többnyire angolok és hollandok amúgy, bár van orosz is egyre több) simán már a reptéren kell felhúzni egy alternatív bulinegyedet, barakkszerű szállásokkal (úgysem érdekli őket semmi, csak legyen valahova ahova le tudja tenni a merevríszeg testét no meg legyen wifi - fürdőszoba már nem kötelező), jó hosszú kocsmasorral, akár már közvetlenül a wizzgépről leszállva a shuttlebusz odarakhatja őket, aztán mehet a dolog.

Dr.Démonmac1 2020.07.08. 19:43:08

Aki nem lakik ilyen helyen, az elképzelni sem tudja mekkora pokoljárás zajlott ott évek óta.
Nagyon helyes, hogy a lakók szempontjait figyelembe vette a polgármester.
Végre.
Nagyon ideje volt.

Közlekedő tömegközlekedő 2020.07.08. 19:43:36

@élhetetlen: Azt kellene tudomásul venni, hogy turisztikailag Budapestre senki nem kíváncsi. A turisztikai boom legfőbb oka csak az volt, hogy egy átlagos angol fiatal repjeggyel és AirBnB szállással olcsóbban tudott itt piálni, mint egy londoni külvárosi krimóban. Emiatt nőttek kizárólag a belvárosi lakásárak is (AirBnB...). Ki lehet őket utálni, de akkor visszaáll a kerületben a korábban megszokott dzsipó&kutyaszar kombó, a nyugger nénik meg sírnak majd, hogy a korábban 35m-t érő lakásuk hirtelen csak 10-et ér majd, mert ilyen a piac.

beta wilson 2020.07.08. 19:44:27

@Punxsutawney Mormota:

"Erzsébetvárosban újra max 400 ezer forint körüli ingatlanárak lesznek 2 éven belül."

Semmi gond, ha újra normális lesz a környék, senkinek nem kell elmenekülnie onnan, tökmindegy mik a négyzetméterárak.

rnz 2020.07.08. 20:07:33

Áhh, ez semmi a siófoki polgi ámokfutásához képest. :)

n3spr3ss0 2020.07.08. 21:57:44

A mocsokra, szennyre, kulturálatlan "szórakozásra" nincs szükség. Az hogy a lumpen, prolirétegnek ez a szórakozás, az az ő bajuk, előbb tanuljanak meg késsel-villával enni, azután nem lesz probléma velük.

pepin_nymburk 2020.07.08. 22:07:57

@Közlekedő tömegközlekedő: marhaság, jött ide idős, fiatal, mindenféle náció a Covid előtt. Látszik, hogy pár éve nem jártál a Belvárosban...

apro_marosan_petergabor 2020.07.11. 09:54:35

@0dzsud0:
Nincs semmi gond az autókkal. A XX-XXI század kellemes, kényelmes(s egyre kisebb környezetszennyező) tartozékai. Az elektromos autókkal a most sem túl erős környezetszennyezés megszűnik.
Nem mehetünk vissza a XVIII. századba...
Autó, busz, villamos, metró, kerékpár szépen elfér egymás mellett - ha értelmes ember szervezi ezeket a dolgokat - na nem Karigeri.
Aláhúzom, azért tűnt el Bp-ről a kiskereskedelem, mert indokolatlan mennyiségű pláza, METRO, vásárlóközpont épült (többnyire külföldi kézben), s megölték a HAZAI kiskereskedelmet. Bécsben ezt nem hagyták a kis és nagyobb kereskedők, vendéglátók, összeszövetkeztek - ott mindössze a METRO van, amellett Béstől 25km-re a Shopping City Süd - ami teljesen normális. Vígan működnek a nagyáruházak a Gern-Gross stb. és a kis boltok is.
Budapesten a szadesz (maszop) anno még azt sem hagyta, hogy néhány értelmes magyar vállalkozó pl. Rubik, Széles Gábor stb. összeállva (10-en voltak) megvegye a Corvint, ami tudjuk, hogyan néz ki ma...
süti beállítások módosítása