A ma élményei a jövő emlékei

Élményvadász

Élményvadász

Itt sanszod lehet egy befogadó közösségre

Sanszneked tavaszi programok

2019. február 27. - Élményvadász

dunakavics_sanszneked_program.jpg

Az alapítók és a Sansz célja, hogy megmutassa, a lehetőségek mindig szembejönnek, csak rajtad múlik mihez kezdesz velük, milyen életet választasz magadnak.

Napjainkban, amikor a népesség növekedésével, a technológia fejlődésével egyenes arányban nő a magányos emberek és csonka családok száma, értéket képviselnek az olyan kezdeményezések, mint a Sanszneked közösségi programjai.

A Sansz célja megmutatni, hogy a lehetőségek mindig szembejönnek velünk és rajtunk múlik mihez kezdünk velük, milyen életet választunk magunknak.

-  Amikor két évvel ezelőtt megálmodtuk a Sanszot, még csak azt éreztük, jó lenne közösségben beszélgetni, programok során tapasztalni, hogy igenis van választásunk, élhetünk boldogabb életet. Tóth Szabolccsal, a férjemmel rájöttünk, hogy családi, önismereti, közösségi programokra igenis igény van és arra az elfogadó közegre is, amelyben ki lehet bontakozni. – mondja Somogyi Eszter a Sanszneked egyik alapítója.

sansz_eszter_szabolcs.jpg

-  A Sansz Alapítványt azzal a céllal hoztuk létre, hogy megmutassuk, lehet kevésbé búvalbélelten, netán egészségesebben, közösségben kapcsolódva is élni a mindennapokat. Családosoknak, egyedülállóknak, felnőtteknek és gyerekeknek szóló programjaink is - ingyenes és felajánlással működő - a fenti szemléletet tükrözik. 

-  Hiszünk abban, hogy a világ attól lesz élhető, hogy nem megyünk a fejetlenséggel, csakazértsem magányosodunk el, időt és energiát szánunk a minőségi kapcsolatainkra. Ezért jött létre, fejlődött és változik most is folyamatosan a Sansz Közösségi tér és Alapítvány.” - osztotta meg gondolatait Somogyi Eszter.

Önismereti élményszínház, Örömtánc, Élménycsere Nap – csak néhány a Sanszneked tavaszi eseményei közül.

A márciusi programok között szerepel a két éve futó Sansz-est sorozat következő része, mely a Mit tettél velem huncut Önismeret? címet viseli. A Sansz-estek afféle életmese színházak, hús-vér emberekkel, vágatlan történetekkel, kozmetikázatlan érzelmekkel, és interaktív részekkel, ahol másokkal, önmagunkkal is ismerkedhetünk egy picit. Ezen a programon olyan életmeséket lehet hallani, melyekben a mesélők megosztják a résztvevőkkel, milyen változásokat hozott az életükben az önismeret, hogyan is járták-járják ezt a belső utat és mit teremtett számukra. Az a tapasztalat, hogy nagyon motiváló, szórakoztató ez a fajta megosztás, ami egyrészt egy színházi előadás jellegét ölti, másrészt viszont teljesen spontánul alakul.

dunakavics_sanszneked_klub_kozosseg.jpg

Az elkövetkezendő hetek eseményei között szerepel még az önismereti, feszültségoldó Örömtánc, a Női Fonó közösségi együttlét, beszélgetés, illetve a korábban már nagy sikert aratott ingyenes Élménycsere Nap. Utóbbira különböző felajánlásokkal érkezhetnek a résztvevők tudásuk, affinitásuk alapján és cserélhetnek a többiekkel. Lesz, aki masszázskuponnal készül, más horgoló órát ajánl fel, de olyan is akad, aki azt vállalta beteg gyerekhez, idős emberhez, vagy akár egy párhoz megy el egy estére házimuzsikálni. 

A Sansznak sokféle programja van, mert sokfélék vagyunk és a lényeg mégiscsak az lenne, hogy mindenki megtalálja a neki valót. Talán éppen náluk. 

A SanszNeked tavaszi programkínálata családoknak, egyedülállóknak, bárkinek, mindenkinek. 

Programok:

Március 5. 19:00 – Mit tettél velem, huncut Önismeret? – sansz-est

Március 9. 10.00 – Örömtánc

Március 10. 16:00 - Női Fonó

Április 7. 16:00 – Élménycsere délután

Április 14. 11:00 - Sansz kerékpártúra

Május 19. 16:00 - Sansz Tavaszünneplős Bográcsparti

 

Helyszín: 1031 Budapest Nánási út 67.

  

A Sanszneked programjairól részletes információ a weboldalon vagy az alapítvány Facebook oldalán található.

 

- Élményvadász - 

képek forrása: Sanszneked, dunakavics.eu

 

Tetszik? Érdekel, vagy esetleg ismerősödet érdekelné? Kattints, oszd meg.  :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenyvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr5914657789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása