A ma élményei a jövő emlékei

Élményvadász

Élményvadász

Modern Candide, felnőtté válás, Adriai hullám

A 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválról

2018. november 22. - Élményvadász

bla_by_martina_me_trovi_anilogue_fesztival_budapest.jpg

A november sem végződhet kulturális fesztivál nélkül. Idén november 28. és december 2. között megrendezése kerülő 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az elmúlt év legjelentősebb alkotásait tekintheti meg a közönség a világ minden tájáról.

Az esemény sajtótájékoztatóján Liszka Tamás fesztiváligazgató részletesen beszámolt a rendezvényről, a helyszínekről, és olyan húzónevekkel kecsegtetett, mint Michel Ocelot, a Kirikou rendezője, aki személyesen nyitja majd meg a fesztivált, - mely egyben a Dilili Párizsban c. legújabb filmjének, a bemutatója is lesz - vagy Mamoru Hosoda, akinek legújabb egész estés munkáját a Mirait premier előtt láthatja majd a magyar közönség.

anilogue_dilili_paris_dilili_parizsban.jpg

Az Anilogue fesztiválon a látogatók koncentráltan kapják majd a teljes animációs világképet, ugyanis ebbe az 5 napba 55 különböző eseményt sűrítettek bele. A vetítéseken kívül lesznek beszélgetések az alkotókkal, workshopok, bulik, filmzenék.

„Rengeteg filmet vállaltunk be..." – vallotta be vidáman Liszka Tamás. „Hat budapesti helyszínen lesznek vetítések – számos magyar alkotás is –, melyek közül több a fesztivál legnagyobb partnereként számon tartott Uránia Filmszínházban és a Három Hollóban lesz megtekinthető, a Ludwig Múzeum, a Francia Intézet és a Cervantes Intézet pedig ingyenes vetítéseket is tart majd. A Lengyel Intézet az országukból származó filmeket mutatja be a fesztivál keretében. A helyszínek gyakorlatilag sétatávolságra vannak egymástól megkönnyítve a rendezvényen való részvételt.”

csilleberc_tunderek_a_budai_hegyekben_by_molnar_eszter_anilogue_film.jpg


A Francia Intézet is sokat segített az esemény megvalósításában. Itt is több vetítést tartanak, de a legtöbb érdeklődő biztos, hogy Michel Ocelot - a Kirikou figuráját megalkotó - neves francia animációs rendező legújabb munkájára lesz kíváncsi. A Dilili Párizsban című bűnügyi kalandfilm a századfordulós francia művészvilág izgalmas karikatúráját ábrázolja erős képi megvalósítással. 


Liszka Tamás fesztiváligazgató szerint erős párhuzam vonható a Dilili Párizsban és a Ruben Brandt c. animációs film között - itt írok róla bővebben - amit már vetítenek a hazai mozikban, és a rendezvényen is megtekinthető. 

Az eseményen 300 animációs rövidfilm, 30 rövidfilm, továbbá 5 egész estés animáció lesz versenyben. Ezek Santiago Caicedo Tropical Virus című kolumbiai-ecuadori filmje, Denis Do Funan című munkája, a Még egy nap élet, ami lengyel, spanyol, belga, német és magyar koprodukcióban jött létre, Kaspar Jancis Morten kapitány és a pókkiralynő című filmje és Nina Paley Széder-mazochizmus című filmje.

puppetworks_another_day_of_life_meg_rgy_nap_az_elet_anilogue.jpg 

Említést érdemel még a fesztiválon debütáló magyar animációs sorozat, a Candide kalandjai, melynek alkotóit a díszbemutatón, az Uránia színpadán tapsolhatja majd meg a közönség. A film létrejöttéről a cikk alatt olvasható rövid interjú.

 captain_morten_anilogue_budapest.jpg


A fesztiváligazgató új szövetségesnek nevezte az idén első alkalommal résztvevő Cartoon Network csatornát, amely a rövidfilm verseny 2000 eurós fődíját ajánlott fel, és akikkel sok közös programot is terveznek a fesztivál keretében, főleg a gyermek közönséget célozva. A hazai közönség itt láthatja majd először a Cartoon Network legújabb sorozatát, a Bűbáj tábort - Julia Pott-tól.

mamoru_hosoda_mirai_1_anilogue-budapest.jpg 

December 1-én, az esemény vége felé kerül bemutatásra a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál zárófilmje, Mamoru Hosoda legújabb alkotása, a Mirai - Lány a jövőből, a felnőtté válás konfliktusokkal teli szép, költői animációja. A közönség idén az Adriai-tenger országaiból érkező animációs filmekből is kap ízelítőt az Adriai hullám vetítéssorozat keretében.

A beküldött munkákat 6 tagú nemzetközi zsűri fogja értékelni. A zsűrin kívül a közönség is szavazhat az egyes filmekre.

Ahogy Liszka Tamás is utalt rá, idén az animációs világban a klasszikus, kortárs képzőművészeti, esztétikai értékek felé visszafordulás érzékelhető. 

A programok részletes ismertetése - egyelőre csak angolul - itt található.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Candide kalandjai és a 13 epizód története

Az Anilogue fesztiválon kerül bemutatásra - többek között -  a Candide című animációs filmsorozat is, ami egy kicsi projektként indult, majd 13 részes, majd 90 perces filmmé duzzadt. A fesztiválon egyben kerül levetítésre. Ezzel kapcsolatban Iványi-Bitter Brigitta, kreatív producerrel beszélgettem.

Hogyan született meg a modern Candide ötlete?

Iványi-Bitter Brigitta: Ez a kortárs adaptáció Voltaire 18. századi művéből egy kis egyetemi csapat pilotjaként indult. Eredetileg Kovásznai György volt az, aki foglalkozott a témával a 80-as években, és arra készült, hogy francia-magyar koprodukcióban elkészítse a könyv kosztümös változatát. Sajnos az élet közbeszólt, váratlanul meghalt a produkció közben. Sok anyag elkészült, nagyon izgalmas szövegek maradtak fent. Ez nagyon megfogott engem, hogyan lehetne szellemiségében, inspirációjában folytatni ezt az avantgárd Kovásznai-örökséget. Amit fontosnak tartottunk felújítva, a saját képünkre formálva, új esztétikai szabályait kialakítva tovább vinni, megőrizve mind a Candide eredeti szellemiségét, mind a Kovásznai-hagyományt. 

Mennyire tartottátok magatokat az eredeti műhöz?

Iványi-Bitter Brigitta: Nekem kedvencem olvasmányom volt a Candide, arra gondoltam, ragadjuk meg ezt abban a formában, amiben ma létezik. Csak a főszereplőket, a köztük lévő viszonyokat tartsuk meg, illetve azt a látásmódot, amire ez a szatirikus könyv épült.

candide_01_facebook.jpg


Diktatúra, apokalipszis és esőerdők?

Iványi-Bitter Brigitta: A film nem szó szerinti adaptáció, hanem annak szellemiségét alapul véve választottuk ki azokat a kortárs, 21. századi társadalmi, gazdasági problémákat, amik hasonlóan nagy problémák, mint amik Voltaire Candide című könyvében olvashatók. Voltaire szellemiségéhez hűek maradtunk, annak kritikai nézőpontjára építve, ezeket a problémákat alapul véve alakítottuk ki az egyes epizódokat. Az epizódok külön is értelmezhetők, de a díszbemutatón egyben megtekintve válik érthetővé, érezhetővé, hogy van egy laza egymásra épülése az egyes epizódoknak.

Nem csak a szellemiség és a hagyomány volt fontos, hanem hogy létre hozzunk egy egészen új minőséget, csináljunk egy új trendet stílusában, elbeszélőmódjában, amire tovább tudunk építkezni.

candide_02_facebook_anilogue.jpg 

Modern Candide a Z generációnak?

Iványi-Bitter Brigitta: Nagyon fontos volt számunkra, hogy újraértelmezzük, érthetővé tegyük a Candide-ot a mai fiatal generációnak az új trend stílusában, elbeszélésmódjában. Ehhez a társrendezőknek Turai Balázsnak, és Bera Nándornak elég alaposan át kellett írni a szövegeket. Fontos szempont volt az is, hogy a 7 perces iszonyú pörgős epizódokban szórakoztató, de tartalmas jelenetek legyenek. A film fiatal rendezője Kreif Zsuzsanna, aki nem csak rendező, hanem a vizuális világ, a karakter dizájn megalkotója is, és aki végig egy nagyon határozott vonalat tudott megtartani.

Ez a film 15 éven felülieknek szól. Nem is a vulgaritás, vagy az erőszak miatt, hanem olyan társadalmi-gazdasági összefüggéseket kell hozzá átlátni, hogy érzékeljük film poénját, amilyen tudás 15 évesen valószínűleg még nem áll rendelkezésre.

A sorozat nagyon hasonlít azokhoz, amiket a Carton Network-on lehet látni, de mégis egyedi, van benne egy saját, elsősorban pszichedelikus vonás, ami a Rubent Brandthoz is egy kicsit hasonlítja, de itt egy egészen egyedi vizuális világ született.

Ez a filmsorozat segíthet abban, hogy akik nem olvasták végig a művet, azok kedvet kaphassanak hozzá, akár összehasonlítsák az eredetivel.

candide_04_facebook.jpg 

Nehéz volt megfelelő szinkronhangokat találni?

Iványi-Bitter Brigitta: Fantasztikus szinkronhangjaink vannak, mindenki rögtön elvállalta, akiket megkerestünk. Kulka János kezdte el Pangloss mestert megformálni, majd amikor megbetegedett, Máté Gábor vette át a szerepet tőle, de az első részbe még ő hallható. Kunigundát Jordán Adél hozza, a főszereplőnek, Candide-nak a hangját pedig Rajkai Zoltán. 

Hol lehet megnézni a kész sorozatot?

Iványi-Bitter Brigitta: Legkésőbb 1 hónap múlva az RTL csatorna fogja levetíteni az egyes epizódokat. 

Kockáról kockára, nemzetközi sikerek felé...

Iványi-Bitter Brigitta: Nagy dolog, hogy ez a sorozat elkészült. 2012-ben kezdtünk el vele foglalkozni, az első pilot iszonyatosan bátor és nagyon meredek lett, de elég izgalmas volt ahhoz, hogy támogatást kapjunk rá a sorozat elkészítéséhez. Az első részt az M1 mutatta be 2014-ben és Primanimán vetítették először nagyközönség előtt. Ebben a  90 percben kemény 5 év, 100 ember munkája van benne.

Mindig lesznek új tehetségek, akik akarnak alkotni, és ha lehetőséget kapnak, akkor meg tudnak mutatkozni, fantasztikus teljesítményre képesek, akár nemzetközi szinten is.

További tervek?

Iványi-Bitter Brigitta: Nemzetközi fesztiválokon indítjuk a filmet, nemzetközi forgalmazásra szánjuk; televíziós és online forgalmazásban gondolkodunk.

 

Alkotók

Rendező: Kreif Zsuzsanna, Turai Balázs, Bera Nándor
Író: Turai Balázs, Bera Nándor
Producer: Iványi-Bitter Brigitta, Rubesch Dávid, Fehér Károly

Facebook oldal

Képek forrása: Anilouge press, sajtófotók, Dilili trailer youtube,
Candide Produkció facebook oldala

 

- Élményvadász -


-----------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, ajánld az index szerkesztőinek. :) Köszönöm.

Követhetsz a Facebook-on is, ahol élményvadászoknak jobbnál-jobb eseményeket ajánlok.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenyvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr7714386058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása